Apa imája

Édes Erzsikém!

Nagyon hiányzol – így szokták mondani az emberek, de ez a két szó nem ér fel ahhoz, amit érzek. Megbomlott tán az elmém, amikor elmentél, mert azóta nem kerek a világ körülöttem. És bennem sem.

Ma például az jutott eszembe, hogy emlékszel, van az a kis naplónk, amibe 1966-ban lerajzoltam, milyen házat építek neked. 48 éve őrzi a papír a kockaházat, terméskő talapzattal, de soha nem lett belőle semmi. Városi életet éltünk, lakótelepen laktunk, sosem volt kertünk virágokkal…

Ma fáj, hogy így történt, és még jobban fáj, hogy nem tudom, bánod-e? Bánod-e a panelt, bánod-e, hogy velem élted le egész felnőtt életedet?!

Nekem mindenütt jó volt veled. Gazdagságban, szegénységben, betegségben, egészségben.

Lásd, nem egyszerre haltunk meg, de ugyanaz a gyilkos kór ért utól engem is.

Kértem a Jóistent, hogy adjon vissza nekem téged… csak pár évre.. csak pár napra… csak annyira, hogy még egyszer megöleljelek, és elmondjam, hogy te vagy a mindenem, imádlak, és tudom, hogy borzalmasan megsebeztelek, és ha lehetne, visszamennék az időben addig a hülye pillanatig, amikor eltörtem a lelkedet, vagy egy pillanattal előrébb, hogy megöljem magam, mielőtt megteszem…

Olyan szép özvegy lettél volna!… Sírva, de büszkeséged teljében emlékeznél rám, a te Pistádra…

Olyan rossz özvegy vagyok… Fáj a hiányod… Nem tudok megbocsátani magamnak…

A Jóisten úgy döntött, hogy nem tesz kivételt, nem küld vissza hozzám. Inkább elszólít engem is.

Megyek, Erzsikém, sietek!

A te Pistád

  2014-03-30     Egypercesek, Májlájf     0 Comment(s)

  2014-03-30
 Egypercesek, Májlájf
 0 Comment(s)